2013. június 13., csütörtök

2.rész ~Happy Birthday Scar!

Kedves naplóm! 2013.03.01.
Először is végre betöltöttem a 18-at hivatalosan is nagykorú vagyok. Vagyis nem mindenhol , de én itt élek. Még mielőtt elkezdeném a napom regéléstét. Elárulom igen megtudtam mindent az apámról. Nem tudom , hogy lehettem ennyire vak , mindig is ott volt az orrom előtt vagy miért nem gondoltam rá , hogy igen talán ő az. Talán túl MÁS az én kis családomhoz képest. Na de ennyi elég is kezdjük a legelején.
Az este nem nagyon tudtam aludni állandóan forgolódtam ezért Nutellát már kora reggel le tudtam vinni sétálni. Megelőzve anyát a meglepetésével. Sietnem kellett mivel péntek volt és egyben suli is. Utálok bejárni nem jövök ki túlságosan a lányokkal talán ezért van sok haverom , akik jobbak mivel velük nem kell ''veszekednem'' a fiúkon. Kivéve Tomot mivel ő meleg....Szegények. A séta közben kicsit elkalandozva értem haza. Anya éppen a konyhában ténykedett a palacsinta tortával.
-Jó reggelt anya-szólítottam meg angolul és egy puszit nyomtam az arcára.
-Jaj de megijesztettél , de jó reggelt-mondta és a kezembe nyomott egy tányért rajta a palacsintával.
Leültem az asztalhoz és szép lassan elfogyasztottam.
-Egyébként Boldog Szülinapot-elvette előlem a tányért és berakta a mosogatóba mikor csengettek. Felpattantam és ajtót nyitottam. Charlie állt ott egy óriási csokort tartva a kezében és csoki helyett nutellát a másikban.

-Boldog Szülinapot édes-mondta és átölelt miután elengedett a kezembe nyomta a dolgokat. Kikerülve engem anyától kunyizott még palacsintát és enni kezdett.
-Köszi. De hééé-néztem rá tetetett felháborodással de tudta ő is , hogy csak viccelek. Így vissza ejtette a tányérra a kezében lévő finomságot majd felhúzott szemöldökkel néztem rá és a maradékot is kiköpte , ami a szájában volt.
-Fúj , de undorító vagy-és a kezemmel eltakartam a szemem , mire elvettem a tányér úgy csillogott , mint mosogatás után.
-Imádom a szülinapod-mondta és elnevetve magát oda adta anyának a tányért.
-Szerintem ezt már mosogatni se kell-jegyezte meg anya erre mindannyian elnevettük magunkat.
-Én is szeretem a szülinapom , de eddig ezt vártam mind közül a legjobban-nézetem egy pillanatra anyára mire ő csak halványan elmosolyodott-na de induljunk már. Ha elkésünk az a te hibád.
-Persze , hogy az enyém mindig is ez az én posztom-mondta és duzzogni kezdett , majd én egy puszit nyomtam az arcára és elmosolyodott. Még gyorsan oda adtam anyának a virágot azzal a céllal , hogy majd berakja egy vázába. Ehelyett fogta és berakta a vízzel teli mosogatóba , ami amúgy mosogató szeres volt. Na mindegy. Csak egy szokásos reggel.:)
A suliban semmi érdekes nem történt. Egész nap Char-al voltam a többiek úgy szintén leszartak. Ez is egy szokásos nap. Csak annyi különbséggel , hogy most a lányok állandóan azon nyávogtak ''OMB olyan édes ááá nem zabálni való és már 19 éves.'' meg hogy ''Úristen Justin , hogy lehetsz ennyire tökéletes?!''. Na meg az is felmerült aztán mennyire ''kurva'' szerencsés vagyok , hogy nekem is akkor van a szülinapom mikor neki. Igazából az egész kicsit sem érdekel.
*Otthon
-Kicsim este át megyünk a nagyiékhoz-szólt anya hangja a konyha felől.
-Oké. És ott tudom meg a nagy igazságot?-kérdeztem a ''nagy'' szót kiemelve. Válaszul csak egy bólintást kaptam. Még össze raktam a holnapi tánc cuccom a fellépésre. Már nagyon izgulok ez az első verseny , amin részt veszek. Jamland.... Nutella hozzám képest eléggé fáradt lehetett mivel kidőlt fel sem ébredve a lármázásomra.
*2 órával később.
-Scar gyere indulunk-kiabált be anya a szobámba. Felkaptam a telefonom az ágyról és lerohantam. Bepattantam a kocsiba az anyós ülésre és megvártam még anya beszáll.
-Na indulhatunk?-nézett rám beszállva mellém én csak bólintottam egyet.-Izgulsz?
-Ki tudja lehet ,hogy egy nigger az apám?!-néztem rá és éreztem , hogy fal fehér lettem.

-Biztos , hogy nem. Gondolod , hogy akkor ilyen színed lenne?-kérdezte felhúzott szemöldökkel mire én csak megcsóváltam a fejem és elnevettük magunkat. Oda érve nagyiék agyon puszilgattak , midig ezt csinálják amikor találkozunk. Ilyenkor sajnálom csak azt , hogy én vagyok az egyetlen unokájuk. Általában ilyenkor Charlie is velünk tart , de most ez az én NAGY napom ezért úgy gondolta most inkább legyek csak a családdal. Megettük a kis vacsoránkat , mait nagyi állított elő itt állandóan hülyéskedünk papóval a kajával , de hamar el is ássuk az ötletet a nagyi és anya szúrós pillantásaival. Utána beültünk a tévé elé anya prezentációjára várva. Itt még mit sem sejtettem. Majd hirtelen kis kori képek jelentek meg . Ahol még L.A.-ba vagyok anya barátnőjének a kezében , akivel még azóta sosem találkoztam. A repülőn , és végül itthon. Rengetek gyermek kori kép után jött a lényeg. Hirtelen megjelent a képernyőn Justin Bieber. Mire én pont ittam és ügyesen félre is nyeltem. Nincs túl sok bajom vele , de nem értem mit keres az életemben a képeim között. Aztán megjelent mellette kiírva a neve is majd hirtelen a menedzserével egy közös kép és újabb 2 név. Ekkor esett le csak , hogy mit is akar nekem.... vagyis közölni velem anya. Te atya ég. 

Remélem tetszett :) Bocsi a késésért , de úgy volt , hogy ezt a részt nem én hozom....:) Köszönöm a komikat. Szerintetek össze gyűlne 4 is??

4 megjegyzés: