2013. november 22., péntek

6.rész~ Private Number..

Szeretném leszögezni hogy az, ha többször egymás után írtok komikat névtelenül vagy esetleg névvel  az NEM érvényesül kominak, ha 3 névtelen komi van egymás után és mind a hármat ugyanabban az időpontban írták, akkor abból CSAK EGY érvényes. Sajnálom,de úgy érzem hogy ezt már régebben is le kellett volna írnom mert nem ez az első eset hogy ilyen történt. Persze örülök hogy ennyire tetszik a blog meg minél előbb olvasni szeretnétek az új részt, de ezt az egy szabály szerűséget ami aláhúzva van írva, azt kérlek tartsátok be. :) 


Kedves naplóm!
Scooter egy szobába vezetett ahol csend honolt , útközben össze futottunk pár kisegítővel akik a színpadot kezdték el rendbe rakni. Egyszerűen nem tudok még hozzá szokni , hogy őt apának hívjam , majd talán akkor , ha ő is megbizonyosodik és elismeri teljes mértékben azt , hogy a lánya vagyok. Egy fehér kanapén ültem , ami fehérebb lehetett , mint otthon a plafon Scoo pedig velem szemben egy ugyanilyen fehér kanapén.
-Szóval azt állítod , hogy a lányom vagy?-kérdezte egy idő után , látszott rajta , hogy végig gondolta mit akar bármit is mondok.
-Igen , és ezt be is tudom bizonyítani-válaszoltam magam kibiztosítva , ha netalántán ne akarna végig hallgatni.
-Milyen bizonyíték?-húzta fel a szemöldökét , amivel azt jelezte , hogy nem vallatni akar , mert valamilyen szinten hisz nekem. Tudtam , mert ezt a gesztust többek között én is gyakran használtam , ha bizonytalan voltam valamiben , de hittem benne csak alá kellett támasztania valakinek és itt én voltam az az ember.
-Az én nevem Emma Scarlett Braun. Elisa Ross az anyukám. Egy MJ koncerten ismerkedtetek meg L.A.-ban és azt mondtad neki , hogy egyszer szeretnél te is egy ilyen híres menedzsere lenni. Nem hivatalosan , de össze házasodtatok erről is van egy fénymásolt papírom , ami alatt volt egy másik a pontos adataimmal és az elérhetőségekkel-mondtam és közben átnyújtottam neki a lapot. Majd folytattam-Rá egy évre kezdtél sikeresebb lenni a zeneiparban és Atlantába kellett menned és egyre kevesebb időtök volt egymásra , anya már ilyenkor terhes volt velem elakarta mondani , dee..
-Micsoda??-döbbent le.-Hogy érted azt , hogy elakarta mondani, de nem tette meg?
-Épp össze veszettek valami miatt , amiről nekem sosem beszélt nem tudom miért..
-Oh basszus-csapot a homlokára , kérdő pillantással néztem rá , de ő csak a tenyerébe temette az arcát.
-Mi az?-kérdeztem és közben az arcát próbáltam megtalálni a tenyere között.
-Hogy én mekkora idióta vagyok-mondta és hirtelen felpattant a fehér kanapéról és fel-alá kezdett járkálni.-De hiszen..-kezdte aztán benyitott Justin
-Minden rendben van?-állt meg a szoba közepén becsukva maga mögött az ajtót.
-Persze-Válaszolt Scoo- Azonnal megyek és indulhatunk is csak van még egy kis elintézni valónk-nézett fél szemmel felém egy kis mosolyt villantva.
-Rendben akkor megvárlak..
-Nem , menj mondtam , hogy mindjárt megyek!-szólt rá Justinra , aki engedelmeskedve kiment.
-Szóval tessék itt a névjegykártyám hívj majd fel és megbeszélünk egy időpontot , hogy átbeszéljük ezt az egészet részletesebben.-mondta hadarva majd mielőtt reagálhattam volna kiment a szobából én pedig gyorsan szedve a lábaim utána. Mikor vissza értünk a kocsihoz dobott egy ''Sziát'' és be is szállt a kocsiba , ami elhajtott. Ki az aréna területéről , eltűnve Los Angeles utcáin. Csak úgy otthagyott engem. Nem érdekelte , hogy van e hol aludnom ,ami eddig még nekem sem jutott eszembe , hogy vajon hol fogok...de most , hogy így felmerült. Gőzöm sincs. Tehetetlenül néztem Jacobra , aki már lassan bealudt.
-Ha gondolod aludh...
kezdte amikor megcsörrent a telefonom a kijelzőn az Privát szám villogott...


Megint sajnálom a késői részt. Komizzatok! Amint tudom hozom a részt nem ígérek semmit..<3


8 megjegyzés:

  1. KOVIIT GYORSAN.:'3333 NAGYON JOO LETT*---*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó! *___* Imádom! Olyan rövid :( Siess a kövivel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igen tudom , de máskor talán hosszabbra sikerül ;)

      Törlés
  3. uristeeeen nagyon jo ;) most kesztem el olvasni es nagyon király!!!;) siess a kovivel Létszi!!!!<3;)!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Ahhoz meg kell lennie a komik számának!

      Törlés
  4. nagyon jo lett!!!Siess a kovivel!!!;)) <3333

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jooo. Kérlek siess, már nagyon várom

    VálaszTörlés